Közérdekű - Hírdetés

Sziasztok!

Még sajnos nem résszel jövök.

A rész maximum 1 hét múlva érkezik, mert nincs nagyon ihletem, sem kedvem írni.

Viszont most egy kis hírdetést szeretnék.

Nézzetek be Natalie blogjára.

Puszi:Delancy

Chapter 3.

Drága olvasóim!

Itt is lenne a következő rész.

Szintén rövid lett, amit sajnálok, de nincs sok időm, és a másik blogomat is elhanyagoltam, sajnos, de ott már pár nappal ezelőtt kiraktam az új részt.

Igyekszek minnél hamarabb részeket hozni.

Köszönöm az oldalmegjeleníztéseket, kommenteket, feliratkozókat, -7(!) feliratkozó bloglovin' -on.

Nem is tudom, hogy hogy köszönjem meg nektek, iszonyat hálás vagyok értük.

Na nem is fecsegek, itt a rész.

Jó olvasást!

xoxo, Delancy

Kimberly Esey

-Ugye nem gond, hogy átmegyek hozzátok? -kérdezte Lucy

-Dehogy gond. -mosolyogtam -Örülök a társaságnak. -mondtam

-Akkor jó. -mosolygott ő is

Az útunk a házunkig csendben telt.

-Szép házatok van. -mosolygott, amior beléptünk az ajtón

Nem voltunk túl gazdagok, de mindenünk megvolt, ami kell.

-Köszönjük. -vetettem felé egy mosolyt

Levettük a lábunkról a cipőinket, majd betessékeltem Lucy-t a konyhába.

-Szia anyu! -köszöntem

-Csókolom! -köszönt Lucy is

-Sziasztok lányok!Kimi, bemutatod a kis barátnődet? -mosolygott anyukám

-Ja, persze anyu, ő itt Lucy, ő is a mi sulinkba fog járni, és még egy balettsuliba is járunk, Lucy ő az anyukám, Katherine Esey. -mutattam be őket

-Lucy Moulton. -mosolygott Lucy

-Katherine Esey. -mosolygott vissza rá anyukám

-Lucy, kérsz inni? -kérdeztem

-Igen, köszönöm. -mosolygott

-Narancslé? -szórakoztam az üveggel

-Jó lesz, köszi. -nevetett a mozdulataimon

Teletöltöttem egy poharat az üdítővel, majd a kezébe nyomtam.

-Tessék. -mosolyogtam

-Köszönöm, pincérnő. -nevetett

Csak bólintottam egyet.

Miután elfogyasztotta a folyadékot, leültünk a nappaliba a kanapéra, és bekapcsoltuk a tv-t.

Egy zenecsatornára kapcsoltunk.

-Lucy?! -szóltam

-Tessék? -kérdezte

-Olyan visszahúzódó vagy. -mondtam

-Tudom, te pedig kimondod mindig a véleményed. -nevetett

-Tudom. -húztam ki magam

Nevetett a mozdulataimon.

-Mondhatok valamit? -kérdeztem

-Persze. -mosolygott
-Hát...csak az van, hogy olyan furcsák a szüleim, szerintem valamit titkolnak. - mondtam
-Kérdezz rá. -tanácsolta
-De nem szeretnék, azzal csak tönkre tenném a kapcsolatunkat. -mondtam
-Hát...akkor sajnos nem tudok segíteni. -mondta sajnálkozón
-Mindegy, azért köszi. -mondtam sóhajtva
-És, mikor születtél? -kérdeztem
-1993. November  12. -mosolygott -Te? -kérdezte
-1992 Június 24. -mosolyogtam
-Idősebb vagy. -nevetett
-Na ne mondd. -nevettem vele együtt én is
-De mondom. -kacsintott
-Nem megyünk ki ma sátorozni? -csillantak fel a szemeim
-De! -húzta el az 'e' betűt
-Akkor adok pizsit, meg majd mindent, hogy ne kelljen hazamenne, csak hívd fel a szüleidet. -utasítottam
-Rendben. -mosolygott

Ennyi lett volna ez a rész, tudom, hogy rövid, és unalmas lett, de majd a későbbiekben izgalmasabbak is leszenk!

Puszi

Chapter 2.

Sziasztok!

(Elég gyorsan) itt az új rész.

Remélem tetszeni fog, de kissé rövid lett.

Köszönöm a megjegyzéseiteket, és örömmel látom, hogy egyre többen tekintitek meg a blogot.

Másodszor pedig, szeretném megosztani veletek, drága barátnőm blogját.

Szerintem nagyon tehetséges, mint írásban -és sok másban is-.

Szóval katt, nem bánjátok meg!
Harmadszor pedig felléptem ma ide, mi volt az első amit meglátok?
Igen, nem tűntek el a feliratkozók, pedig elvileg elkellet volna tűnniük, de szerencsére nem tűntek el...lekopogtam, hisz még van "pár" óra vissza a napból.
Nem szeretnélek untatni titeket, itt a rész.

xoxo, Delancy

Kimberly Esey

Egy kép rólam, és anyukámról.
Nagyon régi volt már a kép.
Néhol apró foltok voltak a képen.
De a következő kép...
Anyu, apu, a bátyám...és egy lány?
De ki az a lány?
Én biztos, hogy nem, azért csak felismerném magam.
Kífújva, -már a sírástól piros- orrom, pattantam fel.
Lassan lenyomtam a kilincset, ezzel kinyitva az ajtót.
Lassú léptekkel sétáltam le a lépcsőn.
-Ez mi? -nyomtam a képet anyukám kezébe
-Úristen, Kimberly, a frászt hoztad rám. -sóhajtott anyám
-Kérdeztem valamit. -mondtam
-E-ez semmi. -rántott vállat anya -De hol találtad ezt a képet? -kérdezte
-A szobámban, a polcon, a fényképalbumban. -mondtam unottan
-Bob! -ordított anyám, az emeleten dolgozó apámnak
-Igen? -jött le apám
-Gyere egy kicsit! -mondta anyám neki, majd rámnézett, hogy maradjak
Felvont szemöldökkel néztem, ahogy felsétálnak az emeleten
Vállat vonva sétáltam be a konyhába, majd előkaptam a hűtőből egy üveg vizet.
Jól esően kortyoltam bele a szénsavmentes ásványvízbe.
A hideg folyadék kellemesen csúszott le a torkomon.
Miután elfogyasztottam a szervezetemnek kellő vízmennyiséget, a flakont visszatettem a hűtőbe, majd leültem a(z) -már megterített- asztalhoz.
Az ebéd a kedvenc főztjeim közé tartozott.
Spagetti.
A finom ételt szép komótosan megrágtam, majd egy egyszerű, gyors mozdulattal lecsúszott a torkomon.
Anyukám kifújva a levegőt, lépett be a konyhába.
Úgy tettem, mintha elfelejtettem volna a képet, bár nem így volt, nagyon is az eszemben tartottam.
Anyám látszólag megkönnyebbült, hogy nem kérdezek rá.
-Jó étvágyat. -mosolygott
-Köszönöm. -feleltem, amikor már lenyeltem a falatot
Vetettem felé én is egy laza mosolyt, majd amikor befejeztem az ebédet, lassú léptekkel indultam fel a szobámba.
-Úristen, elkések. -kaptam észbe
Balett iskolába járok, és 10 percem van, hogy odaérjek.
Sietősen pakoltam be a szükséges kellékeket a táskámba, majd villámsebességgel lerohantam a lépcsőn.
-Szia, apu. -intettem a konyhában ebédelő apámnak
-Szia. -mosolygott
Futólépésben kezdtem indulni az iskola felé.
Kifújva az eddig magamban tartott levegőt, léptem be a szinte óriási balett iskolába.
Szerettem ide járni, itt mindenki kedves volt velem.
Fölsiettem a lépcsőn egészen az öltözőig.
Egy sötétbarna hajú lány is bent öltözködött.
-Szia. -intettem -Biztos te vagy az új lány, a nevem Kimberly, de szólíts csak Kim-nek. -mosolyogtam felé
-Szia, Kim.Igen én vagyok, az én nevem Lucy. -mosolygott rám
-Lucy. -bólintottam mosolyogva, majd leültem a padra, és vetkőzni kezdtem
-És, hova jársz suliba? -kérdeztem
-Highview Elementary. -mosolygott -Vagyis holnaptól,Highview Elementary. -nevetett
-Én is oda járok, de nem szeretem azt a sulit, mindig piszkálnak. -mondtam miközben 
felvettem a szoknyámat
-Engem is piszkálni szoktak, de nem értem miért. -mondta
-Mert nekik az a jó érzés, ha nekünk fáj. -mondtam
-Én ilyenkor mindig azt gondolom, hogy "Ha ez lenne az utolsó napom, mit csinálnék?" 
-mondta, miközben a cipőjét kapkodta magára
-Jó kis gondolat. -helyeseltem
-Na menjük. -nevettem
-Miss.Esey, Miss.Moulton, örülünk, hogy végre ideértek.
Összenéztünk, majd elnevettük magunkat.
-Mi is. -mondtuk nevetve
-Na, látom összebarátkoztatok, de azért csinálni is kéne valamit. -mondta
A kontyba kötött hajamat kissé megigazítottam, majd lassan odalépdeltem, a kissé 
kopottas rúdhoz.
Az ablakokon beszűrődő fényt, prizmaként szórták szét a széles terem tükrei.
Megfogtam a hosszú rúdat, majd lábamat egy kecses mozdulattal az ég felé "dobtam".
A tanárnő szigórú pillantásokkal figyelte minden egyes mozdulatomat.
-Ügyes, de van mit javítani. -mondta, mikor befejeztem a tánclépéseket
Bólintottam.
-Miss.Moulton?! -intett Lucy-nek
Lucy kecses léptekkel sietett.
Nagyon ügyesen csinálta, azt amit csinált.
-Szintén az a véleményem, mint Miss.Esey -nél, van még mit tanulni.
Sóhajtva visszalépett mellém.
-Olyan szigorú. -súgtam a fülébe, hogy más ne hallja
-Tudom. -mondta
Miután befejeztük az órát, -bekell, hogy valljam, sokat javítottam a mozdulataimon-, 
Lucy-vel  elindultunk haza.

Chapter 1.

Drága olvasóim

Hát előszőr is szeretném megköszöni a prológushoz írt 2 megjegyzést és 2 feliratkozót, tényleg nagyon sokat jelent nekem.

Ez a rész elég rövidre sikeredett, de majd legközelebb megpróbálok hosszabbat, és eseménydúsabbat írni.

xoxo,Delancy

Kimberly Esey
Lassan battyogtam az iskola felé.

Ránéztem az órámra.

-Úristen, elkések. -motyogtam,majd sietni kezdtem

Már kezdtem aggódni, mert azért mégsem késhetek el, akkor még a tanárok is jól letolnának

Megláttam az iskolát, így hát futni kezdtem.

Lihegve léptem be az ajtaján.

-Jó napot, Mr.Jhonson! -köszöntem a portásnak

-Jó napot magának is!Na siessen, így is már elkésett. -mondta

-Rendben, viszlát. -köszöntem el

Fölsiettem lépcsőn.

Beléptem az osztály ajtaján, majd odasiettem a hátsó padhoz, ahol egyedül ülök.

Az osztály hangos nevetésben tört ki, rámnéztek majd dobálni kezdtek.

-Még a végén be se fog járni, jobb is lenne! -ordította az egyik fiú

-Állj! -utasította őket a tanárunk

Az osztály csendben maradt.

-Miss.Esey, tudja maga, hogy mióta tart már az óra? -nézett rám szúrós szemekkel

-Igen, sajnálom. -sütöttem le a szememet

-Örüljön, hogy nem írom be az igazolatlant. -mondta

-Köszönöm. -mondtam halkan

Lapozgatni kezdett a naplóban.

-Igaz, Miss.Esey, hogy jó jegyei vannak, de amiért késett, muszáj lesz feleltetnem. -csapta össze a kezét

Tudtam, mindig is gonoszak voltak velem a tanáraim.

****
Szerencsére 5-ösre feleltem, még jó, hogy átnéztem tegnap este az anyagot.

Utolsó óra végén odajött hozzám az osztály plázacicája.
-Na mi van, Esey?Netalántán valami baj van? -tépett hajamba
Csak tűrtem, és tűrtem a fájdalmat.
-Kérdeztem valamit, nem? -kérdezte és belémrugott
Fájt, de tűrtem.
-Ócskai csitri. -vágta oda hozzám szavait
Könnyeim előtörtek, majd gyorsan felkaptam táskámat, és sietve hazarohantam.
A bejárati ajtónkat becsapva maga mögött, rohantam fel a szobámba.
Négy halványlila fal.
Pár poszter is díszelgett a falon, mellettük szembetűntek a kisebbkoromi képek.
Egyszerűen muszáj volt elmosolyodnom rajtuk.
-Kimberly, mi a baj? -hallottam kintről anyám hangját
-Semmi...csak most kérlek, menj el. -szipogtam
-Rendben, de, ha egy kicsit összeszedted magad, akkor gyere le ebédelni, mert tudod, hogy muszáj lesz enned. -mondta kedvesen
-Rendben, köszönöm. -mondtam
-Nincs mit. -mondta, majd hallottam egyre, és egyre távolodó lépteit
Könnyektől homályosan látó szemeimet letörölgettem arcomról, majd a fehér kispolcomon már-már  porosan álldogáló, vajszínű fényképalbumot a kezembe fogtam.
Ablakom párkányára ülve, húztam le a redőnyömet, amin így már csak keskeny részeken lehetett kilátni.
A kicsin réseken halványan szűrődött be a fény.
A kezeimbe szorongatott albumot nagyon lassan kezdtem el lapozgatni.
Egy kép, amin a medencében bátyámmal, olyan 5 éves koromban vízzel fröcsköltük egymást.
Szemeimből ismételten folyni kezdtek a könnyek, mintha egy film jelenetet játszanának folyamatosan vissza.
Bátyám már körülbelül fél éve elment tőlünk.
Szomorú voltam, amikor itthagyott minket.
Nem szoktam mutatni a szüleim előtt, hogy fáj, hogy elment, de ők is tudták legbelül, hogy szörnyen hiányzik.
Mélyet szippantottam,majd tovább kezdtem lapozgatni az albumot.

FONTOS!

Sziasztok,nagyon fontos bejegyzéssel érkeztem!
Noricii szavai:
"A lényeg az, hogy a Google Reader meg fog szűnni, nem fogod látni a blogoknak a frissítéseit, amikre fel vagy iratkozva, és a saját blogodon pedig el fogod veszíteni a rendszeres olvasókat. Szóval, ha szeretnél megoldást találni erre a frissítésre, akkor olvasd ezt el, Diana Brunwin blogjáról másoltam át ezt a tájékoztatót, amit Ő írt. "Bizonyára a blogspot ezen rész - a design készítő, fanfic író - nem igazán értesült erről az "eseményről". Csak páran tudnak róla nekem is a nővérem szólt, mivel ő egy teljesen más műfajba blogol, de ez most teljesen mindegy. Bizonyára fogalmatok sincs, hogy mi az a Google Reader, mert én se tudtam először. Mi az a Google Reader? Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni. TEHÁT EZ[KÉP] Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat? Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon.Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják. Tehát körülbelül három hét múlva már nem fogod blogspoton látni a friss bejegyzéseket tudomásom szerint. Mi az a "bloglovin"?Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit. BLOGLOVIN LINK! Saját blogom Bloglovin-os linkje! /Feledhetetlen múlt/ Megkérlek titeket, hogy minél több emberhez juttassátok le ezt a leírást. Akár linkeld valahova ezt a bejegyzést, vagy ilyesmik. FONTOS LENNE! Ha kérdésed van írj kommentárba!:) PONTOSÍTOK! A feliratkozók is eltűnnek magyar idő szerint július 1.-jén " 
Azén blogomat ITT! tudjátok követni.

xoxo,Delancy

Trailer

Sziasztok!

Most az elkészült blog-trailer-emmel jelentkezem!

Nézzétek meg!

xoxo,Delancy

Prologue

Sziasztok Drágáim.

Nagy nehezen és fáradságok közepette, megírtam e' prológust.

Nem lett olyan izgalmas, de lesz jobb is, azt garantálom.

Igyekeztem egy nem túl sablonos történetet írni, remélem sikerült/sikerülni fog.

Kérlek szépen fűzzetek megjegyzést hozzá, hisz' csak úgy tudhatom meg véleményeteket, hogy hagytok jelet magatok után.

xoxo,Delancy

Kimberly Esey
Az ébresztőórám csörgésére ébredtem.
-Ajj hülye vekker! -sóhajtottam az órámra csapva
-Kimberly drágám, ideje felkelni. -nyitott be lassan a szobám ajtaján édesanyám
-Anyu még egy picit kérlek. -húztam el az 'e' betűt
-Ha nem szeretnél elkésni az iskolából, akkor inkább kellj fel. -mondta nyugodt hangnemben
Ő az én kedves,bájos édesanyám.
-Ajj, oké. -húztam a fejemre a párnámat
Anyukám kilépett a szobából egy gyors "siess" -et mormolva
Legszívesebben nem mentem volna be, mert tudtam,hogy mi fog következni.
Megint jönnek a hasbavágások, fájdalmak...
Felvettem egy kötött szürke pulóvert,és egy egyszerű fehér nadrágot.
-Elmentem. -nyomtam egy gyors puszit anyám puha arcára
-Rendben, vigyázz magadra. -mondta
Kiléptem az ajtón és elindultam az iskolám felé.
Lehajtott fejjel szeltem át New York utcáit.
Az út közben eső, szökőkútra meredtem és figyeltem némán.
Percekig ott álltam, és figyeltem a vízsugarakat.
Próbáltam előidézni az emlékeimet, hogy miért utálnak, de nem ment, nem találtam semmi okot arra, hogy utáljanak, hisz semmit sem tettem ellenük...sőt.
Egyetlen barátnőm aki kiállt mellettem mindig, elköltözött.
Nehezen váltunk el egymástól, már nagyon hiányzik, az is lehet, hogy többet nem látjuk egymást.
Nem szoktam kimutatni a fájdalmamat, maximum a legjobb emberismerők tudtak volna csak kiismerni.
Bedugtam fülembe fekete fülhallgatómat, a zene teljesen megbabonázott.
Felkaptam a táskámat, és lassan elindultam az iskolám felé.
Nem siettem, hisz minek?Úgy is csak bántanának!